Menü

 

Magyarország

Közlekedj okosan

kozlekedj_cikk_2017_12_14_00

Amint azt a mellékelt térképeken is láthatják és az elmúlt napokban maguk is megtapasztalhatták olvasóink, az utóbbi idők legnagyobb közlekedési változása történt Debrecenben, jelentősen megváltozott több csomópontban a belvárosban és néhány csatlakozó utcában a forgalmi rend. A változtatások oka részben az, hogy az elmúlt 18 évben jelentősen nőtt a gépjárművek száma Debrecenben. Súlyadót 1999-ben csaknem 55 ezer jármű után fizettek, míg 2016-ban már több, mint 90 ezer után, amely 60 százalékot meghaladó növekedést jelent.

kozlekedj_cikk_2017_12_14_01

A forgalmi adatok szerint a Kossuth utca–Burgundia utca csomópontjában naponta több, mint 55 ezer autó halad át. Ezt a terhelést a korábbi forgalmi rend mellett nem bírta a csomópont. A változtatások célja a forgalmi rend gyorsítása.

A változások egy közlekedésszervezési program részeként valósultak meg. A program minden eleme egyformán fontos, a közlekedési szakemberek véleménye szerint bármelyik csomópont kivétele a programból az egész átalakítás hatékonyságát rontaná le.

A koncepció leglátványosabb része – amint azt olvasóink már tapasztalhatják – a belváros egyirányúsítása. Egyirányú a Széchenyi utca és a Kossuth utca a Külsővásártértől a Hajnal utca felé, valamint a Szent Anna utca és a Miklós utca a Hajnal utcától a Külsővásártér felé. Az egyirányúsítás mellett a közösségi közlekedés mindkét irányban működik, tehát a buszok és a trolik külön sávban, mindkét irányba közlekednek. Ennek révén nemcsak, hogy nem kell megváltoztatni a menetrendeket, de gyorsabb is a közösségi közlekedés az önálló sávban.

kozlekedj_cikk_2017_12_14_02

 

 

Az egyirányúsításoknak köszönhetően átlagosan 20–30 százalékos kapacitásnövekedéssel számolnak a szakemberek, de azt prognosztizálják, hogy néhány helyen 50 százalékos lesz a növekedés. Ez azt jelenti, hogy míg korábban a reggeli csúcsban akár három- négy lámpaváltásos periódusban is várakozni kellett, addig a változtatás után ez egy periódusra csökken. Azaz egy váltási pontnál 5–6 percet meg tudnak majd spórolni az autósok. Ha valaki eddig a reggeli csúcsban 25 perc alatt jutott el a céljához, a jövőben akár negyed órán belül is meg fogja tudni tenni az útját. Lehet, hogy ennek érdekében minimálisat kerülnie kell, de az nem összemérhető, hogy 500 méterrel többet autózik, viszont tíz perccel hamarabb eléri a célját.

kozlekedj_cikk_2017_12_14_03

A program fontos eleme, hogy az érintett csomópontok többségében a korábbi 4 ciklusra beállított jelzőlámpák 3 ciklusúra módosultak, amely több zöldidőt és dinamikusabb forgalmat eredményez.

A program jelentős előrelépést jelent a kerékpáros közlekedés terén is, hiszen a kerékpárút-hálózathoz kapcsolódó csomópontok esetében biztosított a kerékpárosok balesetmentes közlekedése és a program keretében 8 km új kerékpárút, illetve kerékpáros övezet jön létre.

kozlekedj_cikk_2017_12_14_04

A Debrecenben közlekedőket jelentősen segíti a napi forgalmi útvonaluk megtervezésében, hogy a város csatlakozott a WAZE Connected Citizens programhoz. Így naprakész telefonos applikáció informálja a közlekedőket az aktuális forgalmi helyzetről. A WAZE alkalmazás ingyenesen letölthető az okostelefonokra, illetve a WAZE térképe a város hivatalos honlapján, a www.debrecen.hu oldalon is elérhető.

kozlekedj_cikk_2017_12_14_04

kozlekedj_cikk_2017_12_14_05 kozlekedj_cikk_2017_12_14_06


Hírek Közérdekű Magazinunkból , , ,

Az Ön hozzászólása

Kötelező bejelentkezve adja meg véleményét.

Városközpont

Üdvözöljük a városközpontok honlapján. Célunk, hogy bárhová utazzon is az országban, minden nagyvárosban könnyedén eligazodjon a legjobb belvárosi üzletek választékából, értesüljön az akciókról, programokról, tudjon egy jó vendéglátó helyet választani.
Ha olyan üzletet talál amit érdemesnek lát megjelentetni választékunkban, ajánlja nekünk most.


Városközpont

"Városközpont: nem plaza, hanem a legnagyobb és legszebb bevásárlóközpont"

Béta

A béta felirat a városnév mellett azt jelenti, hogy az adott városközpont üzletállománya még feltöltés alatt áll, ezért hiányos, esetleg pontatlan információt is tartalmaz.

Debreceni Városközpont Magazin:

Tekintse meg a Városközpont magazin e-havi számát:

Magazin