Menü

 

Magyarország

Debreceni alkotók – Bogdándy György

2017_05_17_debreceni_alkotok_00

Csak az az igazi festő, aki portrét tud alkotni. A ma divatos absztraktok között kis tehetséggel és szerencsével bárki el tud lavírozni, de aki nem tud egy fejet megrajzolni, az semmit nem tud. Ez a hitvallása Bogdándy György festőművésznek. Az idén 85 éves Mesterrel tócóskerti panellakásában beszélgettünk alkotásról, pályatársakról, művészetről és arról is, miért nem lett hivatásos pilóta.

2017_05_17_debreceni_alkotok_bogdan_gyorgy_01

– Kit nehezebb megrajzolni? Rákosit vagy Mao Ce Tungot?
Volt szerencsém mind a kettőhöz, bár csak fényképek alapján ismertem őket. Aki képzett, az anatómiával tisztában van, annak mindegy, de Rákosit azért volt nehéz, mert őt csak megbízható emberek ábrázolhatták. A szocializmus évtizedeiben Debrecenben a jeles ünnepekkor – április 4-én, május 1-jén vagy épp november 7-én – gyakran kellett egy – egy magas rangú politikust megfestenem, így Rákosit is ábrázoltam. Szakmailag nem jelentett kihívást, inkább a politikai környezet miatt kellett nagyfokú körültekintés.

2017_05_17_debreceni_alkotok_bogdan_gyorgy_02

– Gyakran és előszeretettel készít portrékat ismerősökről, barátokról, kollégákról és több önarcképe is ismert.
Miért vonzó ez a műfaj?

- A szakma itt kezdődik és egyben ez a legmagasabb foka is. A portréfestéskor megismerjük magát a modellt, személyiségét, emberi vonásait, másrészt magunkat is alkotás közben. Arcképeknél nem lehet hasalni, ott nem lehet sumákolni. Ott nemcsak azt festi meg az alkotó, amit lát, hanem azt is, amit érez. A jó kép az alany, a modell kisugárzását is visszaadja. A nézőnek elsősorban a szemet kell figyelni. Ha az él a vásznon, nyert ügye van a festőnek. A portré egyebek mellett – azért is nehéz műfaj, mert nagyon hosszú ideig tart az alkotás folyamata, hiszen a modell legfeljebb napi két-három órát képes egy helyben, szinte mozdulatlanul ülni, állni. Az alkotás ideje alatt változik a hangulata, a festő is jobban megismeri, így tehát nem egy pillanatnyi állapotot ábrázol, hanem egy összetett személyiséget. De a legfontosabb, hogy a modern formákat felvonultató világban akár évekig el lehet lavírozni anélkül, hogy kiderülne: a magát festőnek mondó alkotó egy emberi fejet vagy testet egyáltalán nem tud megrajzolni. Pedig ott kezdődik az egész festészet, a művészet.

– Fiatalon is rajzolt már, de akár sportoló is lehetett volna Önből, hiszen kapus volt a megyei első osztályban játszó Vörös Meteorban, kézilabdázott az MTH – Munkaerő Tartalékok Hivatala – csapatában, sőt a Postás SE-ben kerékpározott is. De az akkoriban is elit sportnak számító sportrepülésbe is belekóstolt, mégsem lett hivatásos pilóta. Miért?
– Hajdúszoboszlón sportrepültem 1949–51 között. Nagyon szerettem a repülés biztosította szabadságot, fiatalon kacérkodtam a veszéllyel is, szerettem volna akár hivatásosként is folytatni. Budapesten azonban a felvételi elbeszélgetésen, a lekáderezésen – amikor a származást, családtagokat firtatták kiderült, hogy német, svájci, és brazil rokonaim is vannak. Akkoriban ez elég volt ahhoz, hogy megbízhatatlannak nyilvánítsanak, így bár hivatalosan egészségügyi okokkal magyarázták, hogy miért nem feleltem meg, valójában politikai okai voltak az elutasításnak. Ezzel véget is ért a repülőkarrierem.

2017_05_17_debreceni_alkotok_bogdan_gyorgy_03

- Ettől függetlenül a civil pályája is elismerésre méltó. A munkakönyve szerint ugyan orvosi műszerészként dolgozott 1951 és 1988 között, de azt mondják Önről, hogy ennél sokkal több volt: igazi alkotótárs.
– Az volt a szerencsém és egyben azok – kutatók, műszerészek, villamosmérnökök, orvosok – szerencséje is , akikkel ezen 37 év alatt együtt dolgoztam, hogy nemcsak azt tudtam megvalósítani, amit más lerajzolt, hanem elmondás alapján magam is képes voltam egy-egy műszert lerajzolni, sőt meg is alkottam. Ez ritka dolog volt akkoriban, változatos munkákat kaptam, változatos témákon és emberekkel dolgoztam. Orvosi segédeszközöket fejlesztettem ki, négyszáz szabadalom kötődik a munkámhoz. Eleinte az Orvosi Műszergyárban dolgoztam, később pedig a Medicorban, de nem szalag mellett, hanem kiemelt munkakörben. A mun kámat el is ismerték, a Munkaérdemrend bronz fokozatát is megkaptam.

– A kollégák tudták, hogy fest?
– Nem nagyon, de ez engem nem érdekelt. A sors jóvoltából három sikeres életet is élhettem egyszerre. A szakmáról már beszéltem, ott csak elismeréseket kaptam. A családom mindig mellettem állt, ők biztosították a hátországot. Festőként pedig a vásznon teljesedhettem ki. Még húsz éves sem voltam, amikor az állami áruházban dolgoztam dekoratőrként. Elég ügyes voltam, Király Sándor tanácsára pedig elkezdtem festeni az akkor működő Képzőművészeti Szabadiskolában, ahol Tamás Ervin és Menyhárt József festőművészek irányítottak. Az első év végén a munkáim alapján bekerültem abba a háromfős társaságba – Móré Mihállyal és Bényi Árpáddal együtt – akiket főiskolára javasoltak. Domanovszky Endre – ő készítette a Petőfi téren a Vasútállomáson ma is látható két hatalmas grafittót is – pártfogásba vett, lakhatást kínált Pesten, taníttatott volna, de apám elzárkózott attól, hogy művész legyek. Abból nem lehet megélni – mondta. Így aztán szakmát kellett tanulnom, ezért nem lettem diplomás alkotó sohasem. Dekoratőrből orvosi műszerész lettem, és hiába dolgoztam azonban egész nap gépekkel, műszaki rajzokkal, nyolc éven keresztül minden este a Piac utcai képzőművészeti körben – aminek később meghívott tanára is lettem –, rajzoltam, festettem. Az 1960-as években teljesen kielégített az alkotás a körben, ahol azonban túlságosan sokan voltunk, ezért 1969-ben Bíró Lajos javaslatára létrehoztunk egy stúdiót, ahová már csak az a 15–19 fő nyert felvételt, akik valóban profi módon alkottak. Itt lettek alkotótársaim – mások mellett – Szilágyi Imre grafikus, Bodó Károly festő, Bíró Eszter és Kopcsa János is. Akkoriban még amatőr voltam, bár Félegyházy László állandóan kapacitált: szerezzek diplomát – legalább egy rajztanárit –, hogy hivatásos művész lehessek, ezzel a Művészeti Alapnak ugyanis sokkal egyszerűbben lehetett tagnak lenni. De ellenálltam, míg végül mégis pályatársaim neveztek be, és képzőművéaz ő nyomásukra lettem végül 1987–88-ban alaptag és ezzel hivatásos művész.

- Bár a festészet magányos hivatás, mindig kivette részét a közösségszervezésből is. Kellett egy csapat?
– Igen. 1963-tól Hajdúböszörményben voltam tagja az ottani művésztelepnek, melyet aztán átvittünk Tiszacsegére. Itt, a Tisza mentén négy évig alkottunk, Berki Nándor szobrász, Várkonyi Géza grafikus, Tilles Béla és Bíró Ferenc voltak mások mellett művésztársaim. Ez a művésztelep később Hajdúnánáson talált ideiglenes, majd Berettyóújfaluban végleges otthonra. Itt kaptam azt a Nívó-díjat is, amely után tudtom nélkül a művészeti alap tagságára terjesztett fel Bényi Árpád, és a kiválasztott képeim alapján fel is vettek. De nemcsak hazai, hanem külföldi művésztelepekkel is állandó és gyümölcsöző kapcsolatot alakítottunk ki.

– Az utóbbi években készített képeit elnézve, mintha Önt is megérintette volna a nonfiguratív festészet.
– Mások is mondják, csakhogy a nonfiguratív képeim is közel állnak a figuratív alkotásokhoz, hiszen bennük virágok, különféle alakok, babák, állatfigurák egyaránt felfedezhetők. Soha nem hagyom figyelmen kívül a szakma ősi szabályait, olyan képeket készítek, mely a kompozíció, szín, forma, ritmus, esztétika törvényeinek egyaránt megfelelnek.


Hírek Közérdekű Magazinunkból , , , ,

Az Ön hozzászólása

Kötelező bejelentkezve adja meg véleményét.

Városközpont

Üdvözöljük a városközpontok honlapján. Célunk, hogy bárhová utazzon is az országban, minden nagyvárosban könnyedén eligazodjon a legjobb belvárosi üzletek választékából, értesüljön az akciókról, programokról, tudjon egy jó vendéglátó helyet választani.
Ha olyan üzletet talál amit érdemesnek lát megjelentetni választékunkban, ajánlja nekünk most.


Városközpont

"Városközpont: nem plaza, hanem a legnagyobb és legszebb bevásárlóközpont"

Béta

A béta felirat a városnév mellett azt jelenti, hogy az adott városközpont üzletállománya még feltöltés alatt áll, ezért hiányos, esetleg pontatlan információt is tartalmaz.

Debreceni Városközpont Magazin:

Tekintse meg a Városközpont magazin e-havi számát:

Magazin