Menü

 

Magyarország

Általános Felhasználói Feltételek

Általános Megjelenési Feltételek
A honlap az üzletekről és szolgáltatókról egyéb felhatalmazás nélkül csak nyilvános információkat közöl. A honlapon megjelenő szolgáltatók jogosultak a saját szolgáltatásukról kiegészítő információkat elhelyezni vagy azok elhelyezését kérni. A honlapon való megjelenés céljából szolgáltatott szövegekkel és fotókkal kapcsolatosan szerzői jogi igényt nem támasztanak, azoknak jogtulajdonlását a honlap üzemeltetőjének kizárólagos felhasználásra átadják, abból a célból, hogy az más felhasználó által ne legyen megjeleníthető.

1. A honlap a városlistában szereplő települések központjaiban elhelyezkedő, vagy kiemelt jelentőséggel bíró, nem bevásárlóközpontban működő kereskedelmi, vendéglátó, szolgáltató azon tevékenység megjelenítésére szolgál, amelyet a honlap üzemeltetője közlésre alkalmasnak ítél, megjelentetését szükségesnek tartja és a felhasználók számára ajánlani tud.

Információk közzététele
A honlap üzemeltetője jogosult eldönteni, mely üzletekről közöl információkat, ebből következően a honlapon való megjelenés nem automatikus. Az elutasításról való döntést az üzemeltetőnek nem kell megindokolnia.
Szolgáltató jogosult moderátori eljárás keretében felülvizsgálni a megjelentetni kívánt szöveges, képi, grafikus, stb. információt. A moderátori eljárás keretében a honlap üzemeltetője visszautasíthatja a megrendelést és törölheti az adatokat.

Törölhető az információ, ha:

  • valótlan adatokat tartalmaz
  • szerzői jogot sért
  • üzleti titkot sért
  • bármely személy vagy közösség jó hírnevét sérti
  • erőszakra buzdít
  • kábítószer, szexuális szolgáltatás igénybevételére ösztönöz
  • közönség számára egyéb módon megbotránkoztató lehet
  • a felsoroltakon túl bármilyen módon törvényt sért.

Az adat szolgáltatója felelős az általa megadott adat valódiságáért, továbbá azért, hogy az általa közreadott információ nem sért jogszabályt és etikai, erkölcsi normákat. Az adatszolgáltató felelőssége attól függetlenül fennáll, hogy az általa megadott adatokat és egyéb információkat a weblap moderátora felülvizsgálja-e vagy sem.
Az adatszolgáltató vállalja, hogy az általa online közzétett adatokban és információkban történt változást haladéktalanul érvényesíti.

Vitás esetek:
Amennyiben a honlapon megjelenő szolgáltatónak kifogása van a megjelentetés módja ellen, annak javítását írásban kérheti. Ha ez nem történik meg, jogosult a megjelenés törlésének kérésére, amelyet a honlap üzemeltetőjének haladéktalanul teljesítenie kell.

*

Városközpont

Üdvözöljük a városközpontok honlapján. Célunk, hogy bárhová utazzon is az országban, minden nagyvárosban könnyedén eligazodjon a legjobb belvárosi üzletek választékából, értesüljön az akciókról, programokról, tudjon egy jó vendéglátó helyet választani.
Ha olyan üzletet talál amit érdemesnek lát megjelentetni választékunkban, ajánlja nekünk most.


Városközpont

"Városközpont: nem plaza, hanem a legnagyobb és legszebb bevásárlóközpont"

Béta

A béta felirat a városnév mellett azt jelenti, hogy az adott városközpont üzletállománya még feltöltés alatt áll, ezért hiányos, esetleg pontatlan információt is tartalmaz.

Debreceni Városközpont Magazin:

Tekintse meg a Városközpont magazin e-havi számát:

Magazin